Megdöbbenéssel értesültünk róla, hogy az Együtt-PM választási szövetség a kampány hevében, egyértelműen a politikai haszonszerzés reményében megtámadta a független Állami Számvevőszéket, valamint személyeskedő kijelentéseket tett az intézmény elnökére. Ezzel kapcsolatban az ÁSZ az alábbi közleményt teszi.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) készen áll arra, hogy a 2014. április 6-án megtartott országgyűlési választást követően, a törvényi előírásoknak megfelelően lefolytassa a kampányidőszakban felhasznált pénzek elszámolásának ellenőrzését.
A választási eljárásról szóló törvény előírása szerint azon sajtótermékeknek, amelyek a 2014. évi országgyűlési választást megelőző kampányidőszakban politikai hirdetést tesznek közzé, a választást követően 15 napon belül tájékoztatniuk kell az Állami Számvevőszéket a közzétett politikai hirdetésekről.
Huszonöt európai számvevőszék szakemberei, valamint több számvevőszéki elnök vesz részt azon a nemzetközi szemináriumon, amelyet a számvevőszékek függetlenségének támogatása érdekében szervezett az Állami Számvevőszék.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kénytelen megállapítani, hogy a Transparency International Magyarország (TI) folyamatosan figyelmen kívül hagyja a kampányfinanszírozást, illetve annak ellenőrzését szabályozó hatályos törvényi előírásokat.
Nyilvánosságra hozta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a választási kampánypénzek ellenőrzéséről szóló tájékoztatót, amely megtalálható az ÁSZ honlapján a „Választás 2014” menüpont alatt.
Az Index.hu portál 2014. március 17-én 20 óra 18 perckor megjelent „Kétmilliárdba kerül a Fidesz eddigi kampánya, egymilliárdig volt törvényes” címmel közölt cikket.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felhívja a figyelmet, hogy a választási eljárásról szóló törvény szerint az Európai Parlament magyar képviselőinek választását megelőző kampányidőszakban politikai hirdetést csak az a sajtótermék tehet közzé, amely előzőleg hirdetési árjegyzékét az ÁSZ részére megküldte.
Folyamatban van a Bárka Józsefvárosi Színházi- és Nonprofit Kft. számvevőszéki ellenőrzése. Az Állami Számvevőszék 2014. február 13-án küldte meg a jelentés-tervezetet a színházi társaságnak, illetve a többségi tulajdonos Józsefvárosi Önkormányzatnak.