Elérhetők az önkormányzatok vagyoni helyzetét bemutató adatok

Az Állami Számvevőszék honlapján elérhetővé tette a települési önkormányzatok 2024. III. negyedév végi vagyoni helyzetét bemutató adatokat és a legfontosabb mutatószámokat, valamint az ezek alapján készített elemzést.

Ahogy arról az ÁSZ 2024. augusztus 1-én megjelent közleményében beszámolt, kivétel nélkül valamennyi települési önkormányzathoz adatszolgáltatási megkereséssel fordult az önkormányzati gazdálkodás átláthatóságának növelése, illetve az idei önkormányzati választásokat követően felálló új képviselőtestületek munkájának segítése érdekében.

A beérkezett, 2024. szeptember 30-i átadás-átvételi állapotot tükröző adatok köre egyebek mellett kiterjed az önkormányzatok 2024. évi költségvetése kiadási főösszegének és bevételi főösszegének százalékos teljesítésére, az önkormányzatok pénzkészletére, hitelállományára, az önkormányzati vagyon változásaira, illetve a folyamatban lévő beruházások, felújítások számára és tervezett összköltségére is.

Az ÁSZ a beérkezett adatok alapján elemzést készített, melyet a beküldött közadatok teljes körével egyetemben elérhetővé tett honlapján, annak érdekében, hogy mind az új – 2024. október 1-én hivatalba lépett- önkormányzati tisztviselők, mind a helyben élők aktuális és átfogó képet kaphassanak az önkormányzatok tényleges gazdasági helyzetéről.

Az ÁSZ által közzétett elemzésből és az adatbázisból leszűrhető tényszerű információk mindenki számára segítséget adnak a valós pénzügyi állapotok áttekintéséhez és megítéléséhez. Az elemzés általánosságban jellemzi az önkormányzati szektor jelenlegi pénzügyi helyzetét, az adatbázis használatával ugyanakkor településenként nyerhetők ki a legfontosabb vagyoni helyzetet bemutató számok.

Az adatbázisban az oldalon található kereső segítségével, az önkormányzat nevének beírásával és kiválasztásával érhetőek el az adatok. Az önkormányzatok 2024. III. negyedévi költségvetési jelentés és mérlegjelentés adatai 2024. november 16-i feldolgozottságúak.

Az egyes települések gazdálkodását jellemző adatok, mutatók a következő elérhetőségen találhatók: https://www.asz.hu/onkorm-gazdalkodasa-2024

A teljes számvevőszéki elemzés ide kattintva tekinthető meg.

Megszakítás