Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a hvg.hu 2011. október 11-én megjelent, és több médium által átvett, „Simor újra célkeresztben: támad az ÁSZ is” című cikkével kapcsolatban a következő közleményt teszi.
Az Állami Számvevőszék ellenőrzést lezáró jelentése akkor készül el és egyúttal válik nyilvánossá, amikor az ÁSZ elnöke aláírja. A Magyar Nemzeti Bank 2010.évi működésének ellenőrzéséről szóló jelentés még nem készült el, vagyis a jelentés nem nyilvános. Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a Számvevőszék a nyilvánosságra kerülés előtt semmilyen információt nem adott ki a jelentésről.
Ki kívánjuk emelni ugyanakkor, hogy a cikkben megfogalmazott állítások azt a téves látszatot keltik, mintha az Állami Számvevőszék részt venne a kormány és a Magyar Nemzeti Bank vezetése között vélelmezett harcban, és jelentésének megállapításait is ennek megfelelően tenné meg. Az igazság ezzel szemben az, hogy az ÁSZ a felelős közpénzgazdálkodás elősegítése érdekében rendszeresen ellenőrzi az MNB gazdálkodását, és az ellenőrzés során feltárt hiányosságokra, visszásságokra minden esetben felhívja a figyelmet, illetve amennyiben szükséges, jogi lépéseket is tesz. Az MNB mostani ellenőrzésére előre elfogadott éves program alapján került sor, az ellenőrzés és a jelentés-tervezet összeállítása pedig szigorú, a nemzetközi sztenderdeknek megfelelő módszertan alapján történt.
A fentiekből adódóan természetesen nem is lehet szó az MNB elnökét érintő személyes „támadásról”, Simor András kizárólag mint egy ellenőrzött szervezet vezetője érintett az ÁSZ ellenőrzésében. Teljesen értelmezhetetlen ennek megfelelően, hogy a Számvevőszék jelentése a kormány, vagy épp az MNB felügyelőbizottságának tevékenységével lenne összefüggésben. Határozottan visszautasítjuk tehát, hogy az ÁSZ munkájának célja az MNB elnökének „hiteltelenítése” lenne.
Az Állami Számvevőszék az Országgyűlés legfőbb pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerve, amely a közpénzekkel és az állami vagyonnal való gazdálkodás ellenőrzését végzi. Ebből adódóan hamis az az állítás, hogy a számvevőszéki ellenőrzés foglalkozik az MNB elnökének ciprusi „offshore-ügyével”, a cikk írójának állításával ellentétben ugyanis az ÁSZ ellenőrzése erre nem terjed ki.
Az ÁSZ megállapításaival, javaslataival, tanácsaival segíti az Országgyűlést, annak bizottságait, illetve az ellenőrzött szervezetek munkáját, ezzel pedig hozzájárul a jól irányított állami működéshez. Az MNB működéséről szóló számvevőszéki jelentés is ezeket a célokat szolgálja.