Az Állami Számvevőszék reagálása az Együtt-PM közleményére

Megdöbbenéssel értesültünk róla, hogy az Együtt-PM választási szövetség a kampány hevében, egyértelműen a politikai haszonszerzés reményében megtámadta a független Állami Számvevőszéket, valamint személyeskedő kijelentéseket tett az intézmény elnökére. Ezzel kapcsolatban az ÁSZ az alábbi közleményt teszi.

Az Állami Számvevőszék közleménye a kampányidőszakban közzétett politikai hirdetések adatainak országgyűlési választást követő megküldéséről

A választási eljárásról szóló törvény előírása szerint azon sajtótermékeknek, amelyek a 2014. évi országgyűlési választást megelőző kampányidőszakban politikai hirdetést tesznek közzé, a választást követően 15 napon belül tájékoztatniuk kell az Állami Számvevőszéket a közzétett politikai hirdetésekről.

Az Állami Számvevőszék közleménye

Az Index.hu portál 2014. március 17-én 20 óra 18 perckor megjelent „Kétmilliárdba kerül a Fidesz eddigi kampánya, egymilliárdig volt törvényes” címmel közölt cikket.

Az Állami Számvevőszék közleménye a politikai hirdetések közzétételéről

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felhívja a figyelmet, hogy a választási eljárásról szóló törvény szerint az Európai Parlament magyar képviselőinek választását megelőző kampányidőszakban politikai hirdetést csak az a sajtótermék tehet közzé, amely előzőleg hirdetési árjegyzékét az ÁSZ részére megküldte.
Megszakítás