Az Állami Számvevőszék hivatalos honlapja

Az ÁSZ tájékoztatása az Állami Számvevőszékkel Való Kormányzati Kapcsolattartásért Felelős Tárcaközi Bizottság létrehozásával kapcsolatban

2019. 09. 02. 13:23

Az Állami Számvevőszék stratégiai célja, hogy az ellenőrzési megállapításai, illetve a széleskörű tanácsadó tevékenységéből fakadó következtetései, felvetései a lehető legszélesebb körben hasznosuljanak, továbbá a három védelmi vonalból álló, egymásra épülő közpénzügyi ellenőrző rendszer hatékonyan működjön. Az Állami Számvevőszékkel Való Kormányzati Kapcsolattartásért Felelős Tárcaközi Bizottság létrehozása e célok megvalósulását támogatja és hozzájárul a közpénzügyi ellenőrző rendszer fejlesztéséhez. Az ÁSZ előrelépésnek tekinti és üdvözli a pénteki kormányhatározatban foglaltakat.

Az Állami Számvevőszék az Országgyűlés legfőbb pénzügyi-gazdasági ellenőrző szerve, amely az ellenőrzési tapasztalatain alapuló megállapításaival, javaslataival, tanácsaival támogatja az Országgyűlést, annak bizottságait, és az ellenőrzött szervezetek munkáját. Mindezzel az ÁSZ elősegíti a jól irányított állam működését.

A közpénzügyek ellenőrzését Magyarországon egy összehangolt, egymásra épülő elemekből álló rendszer biztosítja. Az első védelmi vonal az egyes szervezetek, intézmények, belső kontrollrendszere, a belső ellenőrzés; a második vonal az ágazati, kormányzati ellenőrzés (Pl: a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és a Magyar Államkincstár ellenőrzései, illetve a kormányhivatali ellenőrzések); majd harmadik ellenőrzési védelmi vonalként működik a külső független számvevőszéki ellenőrzés. A számvevőszéki ellenőrzés nem helyettesíti az adott szervezet belső ellenőrzését és az ágazati, kormányzati ellenőrzést sem. Az ÁSZ a kormányzattól teljes mértékben függetlenül működik, és a független ellenőrző tevékenységét a magyar törvényi előírások nemzetközi szinten is kiemelkedő mértékben biztosítják.

Az Állami Számvevőszék a 2017. évi tevékenységéről szóló beszámolójában az ellenőrzési megállapításai alapján felvetette, hogy a feltárt hiányosságok felszámolása érdekében érdemes lenne a számvevőszéki megállapításoknak nagyobb ráhatást biztosítani az egyes szervezetek belső ellenőrzésére – ezáltal növelve azok hatékonyságát és eredményességét. Továbbá az ÁSZ felvetette a közpénzügyi ellenőrző rendszer három védelmi vonala közötti koordináció erősítését.

Mindezekre tekintettel az ÁSZ 2017. évi beszámolóját elfogadó 22/2018. (X.16.) OGY határozat 2. pontja kimondta, hogy „Az Országgyűlés a közpénzügyek átláthatóságát és a nemzeti vagyonnal való - Alaptörvényben foglalt - felelős gazdálkodást azzal erősíti meg, hogy támogatja az Állami Számvevőszék 2017. évi beszámolójának azon felvetését, mely szerint az Állami Számvevőszék által feltárt hiányosságok felszámolása érdekében az Állami Számvevőszék megállapításainak nagyobb ráhatása legyen a belső ellenőrzésre annak eredményessége növelése érdekében.”

A Magyar Közlöny 147. számában megjelent a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal feladatainak bővítéséről, valamint az Állami Számvevőszékkel Való Kormányzati Kapcsolattartásért Felelős Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló kormányhatározat, és az ehhez kapcsolódó kormányrendelet-módosítás támogatja az országgyűlési határozatban foglaltak megvalósítását, illetve hozzájárul az ÁSZ hasznosulási célkitűzéseinek erősítéséhez, a közpénzügyi ellenőrző rendszer fejlesztéséhez.

Állami Számvevőszék