ÁSZ

HU | EN

Sajtóközlemények

Az Állami Számvevőszék reagálása az Új Nemzedék Központ ellenőrzésével kapcsolatban megjelent nyilatkozatokra

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hangsúlyozza, hogy a vonatkozó törvények lehetőséget biztosítanak az Új Nemzedék Központ meghiúsult ellenőrzése körülményeinek tisztázására. Az ÁSZ továbbra is fenntartja, hogy az ellenőrzés a dokumentumok hiánya miatt nem volt végrehajtható, ugyanakkor a körülmények részletes kivizsgálására, a kiváltó okok és egy esetleges „vis maior” helyzet megállapítására, elbírálására az ÁSZ-nak nincs törvényi lehetősége, ezért élt a törvényben meghatározott feljelentési kötelezettségével.

A 2011-ben elfogadott új Alaptörvény és annak első sarkalatos törvénye – az Állami Számvevőszékről szóló törvény – végleg lezárta a következmények nélküli ellenőrzések korszakát Magyarországon. Az új jogszabályi környezet megerősítette a közpénzügyi ellenőrzést, mivel többek között következményekkel járó közreműködési kötelezettséget ír elő az ellenőrzöttek számára. Ez magában foglalja, hogy a közreműködésre felhívott szervezet az Állami Számvevőszék részére a törvényben rögzített keretek között az ellenőrzés tervezhetősége, meghatározása, illetve lefolytatása érdekében szükséges adatokat és dokumentumokat rendelkezésre bocsátja, illetve a kapcsolódó tájékoztatást köteles megadni.

Mivel az ÁSZ nem hatóság nem rendelkezik nyomozati és szankcionálási jogkörrel, ezért az ellenőrzések során csupán kezdeményezheti a jogkövetkezmények érvényesítésére vonatkozó eljárást. Amennyiben egy ellenőrzés során az ellenőrzött szervezet részéről az adatszolgáltatás nem teljes körű, és ebből kifolyólag az ellenőrzés program szerinti lefolytatásához szükséges dokumentumok nem állnak rendelkezésre, az ÁSZ minden esetben feljelentést tesz az illetékes hatóság felé, ami biztosítja a vitatott ügyek jogállami keretek közötti tisztázását.

Állami Számvevőszék

Megszakítás