ÁSZ

HU | EN

Sajtóközlemények

Domokos László: hozzájárultunk a közpénzügyek fejlesztéséhez

Az Állami Számvevőszék 2018-ban is betöltötte az Alaptörvényben meghatározott közpénzügyi garantőr szerepét, ellenőrzéseivel, elemzéseivel és széleskörű tudásmegosztó tevékenységével hozzájárult a közpénzügyek fejlesztéséhez. Domokos László elnök évértékelésében rámutatott: az ÁSZ alapvető feladata az Országgyűlés által hozott törvények betartásának ellenőrzése, a jogállam védelme. Hangsúlyozta: „a törvényeket minden közpénzfelhasználónak be kell tartania”. Hozzátette: idén is törekedtünk arra, hogy munkánkat a „megbízóink”, az adófizető állampolgárok érdekében végezzük, a hibakeresés helyett pedig a közpénzügyek fejlesztését állítsuk tevékenységünk fókuszába.

Az Állami Számvevőszék 2018-ban összesen 323 jelentéssel és 17 elemzéssel járult hozzá a közpénzügyek fejlesztéséhez, tehát majdnem minden napra jutott egy számvevőszéki jelentés, vagy elemzés. Az idén elvégzett ellenőrzések mintegy 1000 közpénzfelhasználó szervezetet érintettek, amelyeknek az ÁSZ több mint 2200 javaslatot fogalmazott meg a feltárt szabálytalanságok, hiányosságok kijavítása érdekében. Az idén lezárt utóellenőrzések keretében több mint 1300 feladat végrehajtását értékelték a számvevők. Az ÁSZ 2018-ban is hozzájárult az Országgyűlés törvényalkotó tevékenységéhez, támogatta a jól irányított államot.

Az ÁSZ elnöke a 2018-as évet összegezve elmondta: széleskörű és innovatív tudásmegosztó tevékenységünkkel hazai és nemzetközi téren is hasznosítottuk a számvevőszéki munka eredményeit, tapasztalatait. Számos előrelépést könyvelhettünk el a megelőzésen alapuló integritásszemlélet elterjesztésében, a magyar lakosság (köz)pénzügyi tudatosságának erősítésében, valamint az állammenedzsment fejlesztése és az etikus közpénzügyi vezetőképzés terén. Domokos László rámutatott: nagy figyelmet fordítottunk az adatvédelemi és adatbiztonsági előírásoknak való megfelelésre, valamint átfogó szervezeti és technológiai fejlesztéseket kezdtünk a digitalizáció és az informatika forradalmi jelentőségű kihívásainak való megfelelés érdekében.

Az ÁSZ 2018-ban kiemelt figyelmet fordított az egészségügyi ágazatot érintő ellenőrzésekre, illetve az elmúlt években feltárt ellenőrzési tapasztalatok összegzésére. Ezzel kapcsolatban Domokos László elmondta: hozzájárulunk a kórházak és egészségügyi szakrendelők gazdálkodásának megerősítéséhez, a feltárt szabálytalanságok, hiányosságok kijavításához. Hozzátette: folyamatban van a sürgősségi – más néven „vészhelyzeti” – betegellátó rendszer átfogó ellenőrzése, amely során a betegek tapasztalatait is feltérképezzük. Az ÁSZ elnöke hangsúlyozta: „közös cél, hogy a betegek a lehető legmagasabb szintű ellátást kapják a kórházakban és szakrendelőkben – intézményekben, illetve társaságokban –, ehhez pedig szabályosan, átláthatóan és hatékonyan működő egészségügyi gazdálkodó szervezetekre van szükség Magyarországon”.

Az ÁSZ törvényi előírás alapján 2018-ban is ellenőrizte a döntő mértékben közpénzekből gazdálkodó pártokat és pártalapítványokat. Domokos László leszögezte: az ÁSZ minden párt ellenőrzését azonos szempontok szerint, a vonatkozó törvényi előírások maradéktalan betartásával végzi el. Rámutatott: „a politikai élet tisztasága, átláthatósága és elszámoltathatósága érdekében kiemelten fontos, hogy a pártok és alapítványaik példamutató módon, kizárólag törvényes forrásokból és jogszerű módon gazdálkodjanak”.

Az ÁSZ elnöke emlékeztetett: az Európa Tanács korrupcióellenes államcsoportja (GRECO) 2010-ben a Magyarországról szóló jelentésében még arra tett javaslatot, hogy: „az Állami Számvevőszék a politikai finanszírozás területén gyakoribb, kezdeményezőbb és gyorsabb ellenőrzést végezzen, beleértve a megelőző intézkedéseket és a pénzügyi szabálytalanságok nagyobb mértékű feltárását is”. A nemzetközi felvetések – valamint az ÁSZ ellenőrzési tapasztalatai következtében – 2010-től a magyar Országgyűlés több ütemben szigorította a pártok ellenőrzésének jogszabályi környezetét, valamint a kampányfinanszírozásra vonatkozó előírásokat. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a politikai pártok ellenőrzésének magyarországi gyakorlata egyértelműen szigorodott az elmúlt években, ami az ÁSZ ellenőrzési módszereit és gyakorlatát is meghatározza – fejtette ki Domokos László. A magyarországi ellenőrzési gyakorlatban, illetve az ÁSZ tevékenységében történt előrelépést a GRECO is megerősítette, 2015-ös jelentésében már azt írta, hogy: „az Állami Számvevőszék figyelemreméltó előrelépést ért el a kampánypénzek és pártok ellenőrzése területén” – világított rá az ÁSZ elnöke. Úgy fogalmazott: „Álszent és társadalmi szempontból rendkívül káros, hogy azok kritizálják – támadják – az Állami Számvevőszéket, akik néhány éve még következményekkel járó, szigorúbb ellenőrzéseket követeltek a politikai pártok esetében. Be kell tartani a törvényeket!” – szögezte le évértékelésében Domokos László.

Az Állami Számvevőszék ellenőrzéseivel, elemzéseivel és széleskörű tanácsadó, tudásmegosztó tevékenységével 2018-ban is hozzájárult a megelőzésen alapuló korrupció elleni célkitűzések megvalósításához. Domokos László aláhúzta: Magyarországon ma már nemzetközi összehasonlításban is tudatosnak tekinthető a megelőzésen alapuló korrupció elleni fellépés, megerősödött a közszféra integritása. Az ÁSZ elnöke rávilágított: mindezt Magyarország kiemelkedő gazdasági eredményei is alátámasztják. Kifejtette: „Általános vélekedés szerint a korrupció a gazdasági növekedés egyik legfőbb gátja. Magyarország ugyanakkor egy dinamikusan növekedő és fejlődő, nem pedig egy korrupcióval súlyosan terhelt ország jellemzőit mutatja”.

Domokos László kijelentette: „az ÁSZ 2018-ban is eleget tett a törvényekben meghatározott ellenőrzési kötelezettségeinek”. Ellenőrzéseket végzett a Magyar Államkincstárnál, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, a Magyar Nemzeti Banknál, költségvetési szerveknél, önkormányzatoknál – közte a Fővárosi Önkormányzatnál –, valamint számos államháztartáson kívüli szervezetnél.

Az ÁSZ 2018-ban is kiemelt figyelmet fordított a központi költségvetést érintő ellenőrzéseire, amivel hozzájárult a költségvetési tervezés és végrehajtás átláthatóságához is – hangsúlyozta az ÁSZ elnöke. Ezzel kapcsolatban a világ 115 országára kiterjedő, 2018 februárjában nyilvánosságra hozott Open Budget Survey (OBS) felmérés arra a megállapításra jutott, hogy az Állami Számvevőszék kimagaslóan, a fejlett országok átlagos színvonalánál is magasabb szinten látja el feladatait a központi költségvetéssel kapcsolatos kontroll tekintetében. A felmérésről készült összegző tanulmány szerint „az ÁSZ részletesen és időszerűen közzéteszi az ellenőrzési megállapításait, amelyekben vizsgálja a közpénzgazdálkodás szabályszerűségét és ellenőrzi annak hatékonyságát is. Ehhez rendelkezik a függetlenségét garantáló jogi környezettel, pénzügyi és szakmai eszközökkel, valamint a végrehajtó hatalomtól teljesen függetlenül működik” – olvasható a 2018-ban publikált a nemzetközi felmérés összefoglalójában.

A 2018-as esztendő a társadalmi bizalomépítés éve is volt az Állami Számvevőszék életében – világított rá az elnök. A Nielsen közvélemény-kutató vállalat idén augusztusban elvégzett országos reprezentatív kutatásából kiderült, hogy a magyar társadalomban emelkedik az Állami Számvevőszéket és annak tevékenységét ismerők aránya, valamint egyre többen bíznak az ÁSZ megállapításaiban. Ezzel kapcsolatban Domokos László aláhúzta: „példamutató szervezetként 2018-ban is nagy hangsúlyt helyeztünk az átláthatóságra, a nyílt és megelőzésen alapuló kommunikációra, saját tevékenységünkről több mint 2500 hírt tettünk közzé”.

Állami Számvevőszék

Megszakítás