ÁSZ

HU | EN

Sajtóközlemények

Folytatódik az ÁSZ közszféra vezetői képzése

Önkormányzati gazdasági társaságok vezetői vesznek részt az Állami Számvevőszék újabb vezetőképző programjában. Az ÁSZ május 24-én rendezte meg “Jó gyakorlatok” – Fókuszban: az önkormányzati gazdasági társaságok” című konferenciáját, melyet közvetlenül egy másfél napos képzési modullal egészít ki. A képzést – melyen már ezidáig közel 60 közszférából érkező vezető vett részt – újabb 21 vezető részére biztosítja az ÁSZ öt héten keresztül, távoktatás keretében. Az ÁSZ a jövőben további intézménycsoportokra, illetve közpénzügyi területekre is kiterjeszti vezetőképző programját.

A képzési programba történő bekapcsolódás lehetőségét az ÁSZ ellenőrzési tapasztalati alapján 2017. októberében elsőként a múzeumok igazgatói, majd 2018. márciusában a szociális és gyermekvédelmi intézmények igazgatói részére ajánlotta fel. Az ÁSZ vezetőképző programján mindezidáig már közel 60 vezető vett részt. Az etikus közpénzügyi vezetőképzés tapasztalatai alapján az ÁSZ további közpénzügyi területre, az önkormányzati gazdasági társaságokra terjesztette ki képzési programját.

A május 24-én délelőtt megrendezett nyitókonferencián Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke leszögezte: a felelős közpénzfelhasználás biztosítéka a megfelelő tulajdonosi joggyakorlás és az érdemi tulajdonosi ellenőrzés. Dr. Horváth Margit, az ÁSZ felügyeleti vezetője hozzátette: a tulajdonosok, az ellenőrző szervezetek és a menedzsment hatékonyabb munkájával, valamint a közszolgáltatások szabályozási, végrehajtási és monitoring rendszerének fejlesztésével csökkenthetők az önkormányzati társaságok gazdálkodási és működési kockázatai.

Campanari-Talabér Márta, Várpalota Város polgármestere a felelős tulajdonosi joggyakorlás és az érdemi tulajdonosi ellenőrzés fontosságát hangsúlyozta előadásában. Horváth Tamás József, a Várpalotai Közszolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a jó vállalatirányítás gyakorlati oldalát mutatta be, Dr. Pulay Gyula, az ÁSZ felügyeleti vezetője pedig az önkormányzati gazdasági társaságok integritás felmérésnek tapasztalatait ismertette.

A konferenciát követően az intézmények első számú vezetői részére szervezett képzés közvetlenül négy, egyenként egy óra időtartamú előadással indul, és május 25-én, pénteken interaktív elemeket is tartalmazó modulokkal folytatódik. A huszonegy résztvevő ezután öt héten keresztül távoktatás keretében mélyítheti el tudását, vezetői ismereteit, majd a megszerzett tudásról záró megbeszélés keretében számol be.

Az ÁSZ tanácsadó tevékenységének célja a tudásmegosztás, a „jó gyakorlatok” terjesztése, valamint a közpénzügyi és vezetői ismeretek fejlesztése a közpénzügyi rendszer szervezetei körében. E célt erősítette meg, hogy 2015-ben az Országgyűlés határozatában bízta meg a Számvevőszéket, hogy szélesítse a vezetői rendszerekre vonatkozó tanácsadó tevékenységét és támogassa az etikus közpénzügyi vezetőképzést. Ennek érdekében az ÁSZ a Miskolci Egyetemmel 2016. február 1-jével létrehozta a Közszolgáltatási menedzsment intézeti tanszéket. A 2016 szeptemberében indult képzési program célkitűzése az etikus közpénzügyi vezetőképzés tudományos megalapozása, és kifejezetten a költségvetési intézmények első számú vezetői számára készült, az ő munkájukat kívánja segíteni.

Állami Számvevőszék

Megszakítás