ÁSZ

HU | EN

Sajtóközlemények

Intézménycsoportonként készít elemzéseket az integritásról az Állami Számvevőszék

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az egész magyar közszférára kiterjedő integritás felmérése alapján intézménycsoporti elemzéseket készít, amelyeket ütemezetten hoz nyilvánosságra honlapján, illetve az Integritás Portálon. Elsőként ezen a héten, a 2015. évi integritás felmérés „felsőoktatás” intézménycsoportban mért eredményeiről, ezt követően pedig a „általános és középiskolák” intézménycsoportban mért eredményeiről szóló elemzéseket teszi majd közzé az ÁSZ.

Az ÁSZ 2015-ben ötödik alkalommal térképezte fel a közintézmények korrupciós kockázatait, az azokkal szembeni ellenálló-képességüket. Folyamatosan emelkedik azon intézmények száma, amelyek a korrupció megelőzésének fontos eszközeként tartják számon az integritás erősítését, illetve a korrupciós kockázatok azonosítását. A 2015-ös adatfelvételben minden korábbinál több, 2257 szervezet vett részt. A felmérés keretében önként válaszoló intézmények által foglalkoztatottak hivatali létszáma meghaladta a magyar közszféra teljes létszámának felét.

A 2015. évi felmérés adataiból az összefoglaló tanulmány mellett intézménycsoportonkénti elemzések is készülnek. Az ÁSZ célja, hogy az integritás kérdőívet kitöltő intézmények összevethessék saját kockázataikat és kontrolljaikat az intézménycsoportjukra jellemző kockázatokkal és kontrollokkal. Tekintettel arra, hogy az egyes intézménycsoportok korrupciós kockázatai jelentősen különböznek, az elemzések szerkezete is némileg eltérő, mivel azok az adott intézménycsoportra leginkább jellemző korrupciós kockázatokat és kontroll-hiányosságokat emelik ki.

Az önkéntes részvételen alapuló integritás felmérés nem teljes körű és statisztikai értelemben nem tekinthető reprezentatívnak sem, ezért az eredmények nem általánosíthatók sem a közszféra egészére, sem az egyes intézménycsoportokra. Ennek ellenére az elemzések fontos tanulsággal szolgálhatnak azon intézmények számára is, amelyek nem vettek részt a felmérésben.

Az elemzések célja, hogy a felmérésben közreműködő szervezetek az eredményesen tudják azokat használni saját kockázatelemző munkájukhoz, integritás-kontrolljaik megerősítéséhez, mindezzel hozzájáruljanak az integritásközpontú szervezeti kultúra megteremtéséhez, további erősítéséhez.

Állami Számvevőszék

Megszakítás