ÁSZ

HU | EN

Sajtóközlemények

Itt az ÁSZ 2017. második félévi ellenőrzési terve

Benyújtotta az Országgyűlésnek 2017. második félévi ellenőrzési tervét az Állami Számvevőszék. Az ÁSZ 2017. második félévében kiemelten fókuszál a folyamatban lévő beruházásokra, és azok kockázatait is számba veszi. A közpénzfelhasználás ellenőrizetlen, „fehér foltjainak” felszámolását szolgálja a nyilvános könyvtárak, az alapítványok gazdálkodásának, valamint az országos nemzetiségi önkormányzatok intézményeinek ellenőrzései. Az ÁSZ folytatja a gyermekétkeztetés rendszerének ellenőrzését, és a következő félévben is fókuszban marad az ellenőrzési, felügyeleti tevékenységet végző „ellenőrök ellenőrzése”. A 2016-os zárszámadás ellenőrzésével az ÁSZ a költségvetési folyamatok átláthatóságát is biztosítja.

Az Állami Számvevőszék 2017. második félévében a megújított ellenőrzési módszertanok alapján, megfelelőségi- és teljesítmény-ellenőrzéseket végez, és minden ellenőrzésében – ahol ezt jogszabály lehetővé teszi – megjelenik a korrupció elleni védettséget biztosító integritási szemlélet érvényesítésének értékelése. Az ÁSZ honlapján már elérhető, nyilvános ellenőrzési terv a 2017. első félévben megkezdett, még folyamatban lévő, valamint a 2017. második félévben újonnan induló ellenőrzéseket tartalmazza.

A közpénzfelhasználás átláthatóságának biztosítása érdekében 2017. második félévében a korábbi évekhez hasonlóan kiemelt szerepe van a zárszámadás, vagyis a 2016-os költségvetés végrehajtása ellenőrzésének. Az ÁSZ az ellenőrzést az államháztartás teljes gazdálkodásának lefedésére alkalmas, statisztikai módszerekkel támogatott módszertanon alapuló ellenőrzési modell szerint végzi el idén is. A második félévben kerül sor az állami vagyon feletti tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos tevékenységek éves rendszerességgel, törvényi kötelezettség alapján végzett értékelésére is.

Az Állami Számvevőszék 2017. második félévében kiemelten fókuszál a folyamatban lévő beruházásokra, és azok kockázatait is számba veszi. Az ÁSZ célja, hogy a kockázatok kezelésére már a beruházás folyamatában fel tudja hívni a figyelmet. A beruházások eredményes megvalósításának támogatása érdekében az ellenőrzés kiterjed az integritási szempontok érvényesülésére és az irányítás eredményességére is. Tovább folytatja az ÁSZ az „ellenőrzők ellenőrzését”, amelynek keretében olyan intézményeket vesz górcső alá, amelyek maguk is végeznek ellenőrzési, felügyeleti tevékenységet. Ennek keretében kerül sor a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Államkincstár ellenőrzésére.

Az ÁSZ törvényi felhatalmazás alapján 2017. második félévében is folytatja a pártok és a költségvetési támogatásban részesülő pártalapítványok gazdálkodásának ellenőrzését. A 2014. január 1-jével módosult párttörvény tiltott támogatások elfogadására vonatkozó szabályainak betartását az ÁSZ a pártok ellenőrzése során kiemelten figyeli. A második félévben a Magyar Szocialista Párt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Lehet más a Politika, a Demokratikus Koalíció, az Együtt − Korszakváltók Pártja, a Magyar Liberális Párt, továbbá a Párbeszéd Magyarországért Párt 2015-2016. évi gazdálkodása törvényességének ellenőrzésére fókuszálva kerül sor.

Nemzetközi együttműködés keretében több ország számvevőszékeinek összehangolt munkájával 2017. második félévében kezdődik meg a középületek energiahatékonyságnak értékelése. Az ÁSZ 2017. második félévében megkezdi a gyermekétkeztetés rendszerének, egészének és egyes kiemelt területeinek, valamint a hallgatói önkormányzatok működésének ellenőrzését.

Az ÁSZ továbbra is hangsúlyt helyez azon szervezetek, területek ellenőrzésére, amelyek az államadósság-mutató alakulása, az államháztartás hiánya és az ország versenyképessége szempontjából meghatározó jelentőségűek. Az ÁSZ ellenőrzi az önkormányzatok pénzügyi- és vagyongazdálkodását, valamint integritás és belső kontrollrendszerét. Az állami és az önkormányzati tulajdonban (résztulajdonban) álló gazdasági társaságok gazdálkodásának ellenőrzése pedig olyan területre irányul, amelynek működése jelentős hatással van az ország gazdasági teljesítményére, továbbá befolyásolhatja a kormányzati szektor hiányát, az államadósság alakulását is.

2017. második félévében az ÁSZ folytatja utóellenőrzéseit, melyek a korábbi ellenőrzések javaslatainak hasznosítására készített intézkedési tervek végrehajtását értékelik. A rendszeres utóellenőrzések visszacsatolást adnak mind a döntéshozók, mind az ellenőrzött szervezetek számára, ezáltal hozzájárulnak a szükséges intézkedések tényleges végrehajtásához és a közpénzügyek rendezettségének javulásához. Amennyiben az ÁSZ utóellenőrzései alkalmával továbbra is a közpénz rendeltetésellenes felhasználását, vagy pazarló gazdálkodást tárja fel, a közvagyonnal való átlátható és felelős gazdálkodás érdekében az ÁSZ törvényben meghatározott vagyonvédelmi intézkedéseket foganatosíthat.

Állami Számvevőszék

Megszakítás