ÁSZ

HU | EN

Sajtóközlemények

Lezárult az ÁSZ harmadik közpénzügyi vezetőképző programja

Befejeződött az Állami Számvevőszék közpénzügyi vezetőképzésének legújabb oktatási programja, melyben önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok 21 vezetője vett részt. A május végén indult képzés négy, egyenként egy óra időtartamú előadással indult, majd interaktív elemeket is tartalmazó modulokkal folytatódott. A huszonegy résztvevő ezután öt héten keresztül távoktatás keretében mélyíthette el tudását, vezetői ismereteit, hogy aztán a megszerzett tudásról záró megbeszélés keretében számoljon be. Az ÁSZ a Miskolci Egyetemmel közösen indított képzését további intézménycsoportokra és közpénzügyi területekre terjeszti ki az év második felében.

Az Állami Számvevőszék a 2017 decemberében zárult, múzeumigazgatóknak szóló szemináriumát követően, 2018 márciusában a gyermekvédelmi és szociális intézmények vezetőit szólította meg. A második képzési program május eleji zárását követően újabb ellenőrzötti kör, az önkormányzati gazdasági társaságok vezetői kaptak lehetőséget a programon történő részvételre.

Az ÁSZ május 24-én rendezte meg “Jó gyakorlatok” – Fókuszban: az önkormányzati gazdasági társaságok” című konferenciáját, melyet közvetlenül egy másfél napos képzési modullal egészített ki. A képzést – melyen az első két modulban már közel 60 közszférából érkező vezető vett részt – újabb 21 vezető részére biztosította az ÁSZ öt héten keresztül, távoktatás keretében.

A május 24-én megrendezett nyitókonferencián Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke leszögezte: „a felelős közpénzfelhasználás biztosítéka a megfelelő tulajdonosi joggyakorlás és az érdemi tulajdonosi ellenőrzés”. Dr. Horváth Margit, az ÁSZ felügyeleti vezetője pedig hozzátette: „a tulajdonosok, az ellenőrző szervezetek és a menedzsment hatékonyabb munkájával, valamint a közszolgáltatások szabályozási, végrehajtási és monitoring rendszerének fejlesztésével csökkenthetők az önkormányzati társaságok gazdálkodási és működési kockázatai”.

Az ÁSZ tanácsadó tevékenységének célja a tudásmegosztás, a „jó gyakorlatok” terjesztése, valamint a közpénzügyi és vezetői ismeretek fejlesztése a közpénzügyi rendszer szervezetei körében. E célt erősítette meg, hogy 2015-ben az Országgyűlés határozatában bízta meg a Számvevőszéket, hogy szélesítse a vezetői rendszerekre vonatkozó tanácsadó tevékenységét és támogassa az etikus közpénzügyi vezetőképzést. Ennek érdekében az ÁSZ a Miskolci Egyetemmel 2016. február 1-jével létrehozta a Közszolgáltatási menedzsment intézeti tanszéket. A 2016 szeptemberében indult képzési program célkitűzése az etikus közpénzügyi vezetőképzés tudományos megalapozása, és kifejezetten a költségvetési intézmények első számú vezetői számára készült, az ő munkájukat kívánja segíteni.

A közpénzügyi vezetőképző programot az Állami Számvevőszék az év második felében további közpénzügyi területekre és intézménycsoportokra terjeszti ki.

Állami Számvevőszék

Megszakítás