ÁSZ

HU | EN

Sajtóközlemények

Megkezdődött az ÁSZ nemzetközi integritás szemináriuma

Negyedik alkalommal rendezi meg nemzetközi integritás szemináriumát az Állami Számvevőszék. A mintegy 25 ország 40 számvevőszéki szakértőjének részvételével zajló ötnapos esemény nyitókonferenciáján Domokos László, az ÁSZ elnöke hangsúlyozta: a közpénzeket nem csak szabályosan, hanem célszerűen és eredményesen kell felhasználni. A konferencián előadást tartott az OECD, az EUROSAI, valamint a számvevőszékek világszervezete kapacitásfejlesztési kezdeményezésének képviselője. Utóbbi beszámolt a magyar támogatásból is megvalósuló nemzetközi korrupcióellenes programok céljairól és eredményeiről. A rendezvényen az ÁSZ elnöke átadta a 2017-es Solidus-díjakat, amit idén Helena Abreu Lopes, a portugál számvevőszék bírája, és Dr. Horváth Margit, az ÁSZ felügyeleti vezetője vehetett át.

2013-ban az Országgyűlés határozatában támogatta, hogy az Állami Számvevőszék vegyen részt a legfőbb ellenőrző intézmények nemzetközi szakmai szervezete (INTOSAI) fejlesztési kezdeményezésének (IDI) tevékenységében, és ahhoz donorként nyújtson szakmai támogatást, kiemelt figyelemmel a magyar külgazdasági stratégiára. Ennek szellemében az Állami Számvevőszék aktív szereplője a számvevőszékek nemzetközi közösségének, folyamatosan megosztja és hasznosítja a megismert legjobb gyakorlatokat.

E cél megvalósítása érdekében az ÁSZ 2017. február 27. és március 3. között negyedik alkalommal rendezi meg nemzetközi integritás „jó gyakorlatok” szemináriumát. Az elsősorban a fejlődő országok számvevőszékei részére szervezett szakmai esemény célja a legjobb hazai és nemzetközi gyakorlatok megosztásán keresztül az integritásalapú közigazgatási kultúra elterjesztése és a transzparens államműködés fejlesztése az érintett országokban. Az idei rendezvényen mintegy huszonöt, elsősorban ázsiai, afrikai, délkelet-európai, továbbá dél-amerikai ország mintegy negyven számvevőszéki szakértője vesz részt, Albániától kezdve, Bhutánon, Brazílián és Irakon keresztül, egészen Laoszig, Nigerig és Kelet-Timorig. Az eseményhez csatlakozott a vietnámi számvevőszék Magyarországra érkezett nyolcfős felsővezetői delegációja is.

Az ÁSZ budapesti székházában megrendezett, hétfői nyitókonferencián Domokos László elnök ismertette az ÁSZ korrupció megelőzése érdekében végzett tevékenységét, szerepvállalását, illetve az etikus vezetés, az integritás és a teljesítmény közszférában megvalósuló kapcsolatáról tartott előadást. Az ÁSZ elnöke rávilágított: a közpénzek felhasználásával szemben etikai követelmény a célszerűség, ennek érdekében az ÁSZ támogatja az etikus közpénzügyi vezetőképzést Magyarországon.

Gavin Ugale, az OECD közszféra integritásával foglalkozó főosztályának szakértője előadásában a világszervezet korrupció megelőzését célzó programjait mutatta be. Hangsúlyozta: a számvevőszékek kiemelt szerepet töltenek be a közszféra integritásának elősegítésében és alakításában. Helena Abreu Lopes, a portugál számvevőszék bírája, mint az EUROSAI Ellenőrzés és Etika munkacsoportjának vezetője a testület legfrissebb eredményeit mutatta be. Kiemelte: az etikus és integritásalapú államműködés fejlesztésében a számvevőszékek legfőbb eszközei a példamutatás és a tudásmegosztás.

Shourjo Chatterjee, INTOSAI IDI programigazgatója részletezte a szervezet korrupció megelőzését célzó, az Állami Számvevőszékkel együttműködésben zajló kapacitásfejlesztési programját, valamint tájékoztatást adott a magyar támogatás felhasználásáról. Felidézte: Magyarország kormánya az ÁSZ szakmai kezdeményezése alapján még 2016. február 22-én donori megállapodást kötött a számvevőszékek világszervezete fejlesztési kezdeményezésével a korrupció elleni harc támogatása érdekében. A mintegy 129 millió forintos felajánlással Magyarország az IDI korrupcióellenes programjainak jelentős támogatójává lépett elő, és a világ mintegy 75 országában járul hozzá az integritásalapú, transzparens államműködés fejlesztéséhez.

A 2017. február 27-én tartott nyitóeseményen részt vettek a 2011-ben, az ÁSZ kezdeményezése alapján létrejött nemzeti korrupcióellenes együttműködésben résztvevő intézmények – az ÁSZ, a Kúria, Legfőbb Ügyészség, a Belügyminisztérium és Országos Bírósági Hivatal, illetve a 2016-ban csatlakozott két intézmény a Magyar Nemzeti Bank és a Közbeszerzési Hatóság – vezetői, képviselői is.

A rendezvényen Domokos László, az ÁSZ elnöke átadta a 2017-es Solidus-díjakat. Az elismerés azoknak adományozható, akik kiemelkedő tevékenységükkel járultak hozzá az ÁSZ céljainak eléréséhez, tevékenységének ellátásához és fejlesztéséhez, alkotmányos szerepének betöltéséhez, és társadalmi megbecsüléséhez. Az idén kitüntetett Helena Abreu Lopes, portugál számvevőszék bírája, illetve Dr. Horváth Margit, az ÁSZ felügyeleti vezetője nemzetközi, illetve hazai szinten kiemelkedő szakmai életúttal rendelkeznek, meghatározó tevékenységükkel nagymértékben hozzájárultak az ÁSZ céljainak megvalósításához.

Állami Számvevőszék

Megszakítás