ÁSZ

HU | EN

Sajtóközlemények

Megújított önteszt a nemzetiségi önkormányzatoknak is

A központi alrendszer intézményei után már a helyi, települési nemzetiségi önkormányzatok számára is elérhető az Állami Számvevőszék aktualizált öntesztje. A nemzetiségi önkormányzatok szabályszerű működését és gazdálkodását támogató kérdéssor kitöltésével az érintettek pontos képet kaphatnak saját működésük szabályozottságáról, belső kontrollrendszerük állapotáról, ez alapján pedig saját hatáskörben kijavíthatják az esetleges hibákat, hiányosságokat. Az ÁSZ közpénzügyi támogató, tanácsadó funkciójához kapcsolódóan 2014 novemberében indította el öntesztjeit, melyeket 2017 januárja óta több mint 2300-szor töltöttek le az ÁSZ honlapjáról.

Az ÁSZ augusztus 30-án tette közzé honlapján a központi alrendszer intézményei – például kórházak, szociális-, oktatási- és kulturális intézmények – számára készített, aktualizált öntesztjét. Most újabb kérdéssort frissített fel a Számvevőszék, így szeptember 6-ától a helyi nemzetiségi önkormányzatok számára is elérhetővé vált az ÁSZ honlapján a megújított önteszt. A 2017. évre aktualizált kérdéssorral az ÁSZ egyrészt a települési önkormányzatok és a polgármesteri hivatalok feladatellátását, másrészt a helyi nemzetiségi önkormányzat elnökét, képviselő-testületét támogatja a szabályszerű működés, gazdálkodás és ellenőrzés érdekében.

Az ÁSZ évek óta fókuszában tartja a nemzetiségi önkormányzatokat: 2013-ban megkezdte a helyi, települési, majd 2015-ben az országos nemzetiségi önkormányzatok ellenőrzését. Előbbi területen több száz ellenőrzést folytatott le, tapasztalatai alapján tanulmányt készített, és a legfőbb megállapításokat az Országgyűlés illetékes bizottsága előtt is bemutatta. Jelenleg a nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott, működtetett intézmények gazdálkodásának ellenőrzését végzi az ÁSZ, ezt a területet korábban még nem értékelte, így ezen ellenőrzések szintén kiemelt jelentőséggel bírnak. Továbbá folyamatban van az országos nemzetiségi önkormányzatok utóellenőrzése.

Első öntesztjeit 2014 novemberében publikálta az ÁSZ, és a tanácsadó eszközzel mostanra önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok, egyházi intézmények, civil szervezetek, központi költségvetési szervek szabályszerű működését, valamint az európai uniós források felhasználásához kapcsolódó követelmények érvényesítését is támogatja. Az öntesztek kidolgozásával, közreadásával és folyamatos aktualizálásával az ÁSZ célja, hogy ellenőrzési tapasztalatait hasznosítva támogassa a közpénzt felhasználó szervezetek szabályszerű működését.

Az öntesztek kitöltése önkéntes, azt az Állami Számvevőszékhez megküldeni nem kell. Az ÁSZ öntesztjei segítségével nem csak a már ellenőrzöttek mérhetik fel saját helyzetüket, hanem a még nem ellenőrzött szervezetek számára is lehetőség adódik a „jó gyakorlatok” átvételére, a működés szabályozottságának és szabályszerűségének javítására.

Az ÁSZ öntesztjei a www.asz.hu/ontesztek oldalról tölthetők le.

Állami Számvevőszék

Megszakítás