ÁSZ

HU | EN

Sajtóközlemények

Minden költségvetési intézmény tesztelheti a szabályos működését

Folyamatosan aktualizálja önteszt-rendszerét az Állami Számvevőszék. A központi alrendszer intézményei számára augusztus 30-tól érhető el az ÁSZ honlapján a szabályszerű működést és gazdálkodást megalapozó belső kontrollrendszer fejlesztését támogató megújított önteszt. Kitöltésével az érintett szervezetek – például kórházak, szociális-, oktatási- és kulturális intézmények – pontos képet kaphatnak saját működésük szabályozottságáról, belső kontrollrendszerük állapotáról, a korrupciós veszélyek elleni védettségükről, továbbá elősegíthető ezek javítása. Az ÁSZ közpénzügyi támogató, tanácsadó funkciójához kapcsolódóan 2014 novemberében indította el öntesztjeit, melyeket eddig több mint 2300-szor töltöttek le az ÁSZ honlapjáról.

Az Állami Számvevőszék küldetése szerinti alapértéke, hogy támogassa az integritás alapú, átlátható és elszámoltatható közpénzfelhasználást. Az elmúlt évek ellenőrzési tapasztalatai arra világítottak rá, hogy a szabálytalanságok jelentős részben a szabályszerű gazdálkodást megalapozó, és a korrupciós kockázatok ellen védettséget biztosító belső kontrollrendszer kialakításában és működtetésében meglévő hiányosságokra vezethetők vissza.

Éppen ezért az ÁSZ az ellenőrzései során kiemelten fókuszál erre a területre, megállapításaival, javaslataival hozzájárul az ellenőrzöttek belső kontrollrendszerének fejlesztéséhez. Emellett az ÁSZ 2014 novemberében elindította öntesztjeit, amelyek mostanra önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok, egyházi intézmények, civil szervezetek, központi költségvetési szervek szabályszerű működését, valamint az európai uniós források felhasználásához kapcsolódó követelmények érvényesítését is támogatják.

Az öntesztek kidolgozásával és közreadásával az ÁSZ célja, hogy ellenőrzési tapasztalatait hasznosítva támogassa a közpénzt felhasználó szervezetek szabályszerű működését. A különféle önteszteket eddig összesen több mint 2300 alkalommal töltötték le az ÁSZ honlapjáról, amiből a központi költségvetési intézményeket támogató önteszthez mintegy 600 letöltés kötődött.

A hasznosulás érdekében az ÁSZ a bővülő ellenőrzési tapasztalatai alapján folyamatosan fejleszti, és a szabályozási környezet változásához igazodva aktualizálja az önteszteket. 2018. augusztus 30-tól érhető el a központi költségvetési intézmények megújított öntesztje, amivel az ÁSZ a mintegy 670 központi költségvetési intézmény – például egészségügyi, szociális-, oktatási-, és kulturális intézmények – szabályszerű működéséhez, gazdálkodásához járul hozzá. Az önteszt nem az összes jogszabályi kötelezettség teljesülésére kérdez rá, hanem az ellenőrzési tapasztalatok alapján az integritás szempontjából lényeges kontroll pontokat erősítő, lényegességi szempontok alapján szűrt kérdéseket tartalmazza.

A megújított önteszt kitöltésével a kórházak, szociális intézmények, múzeumok, egyetemek, iskolák és egyéb központi költségvetési intézmények képet kaphatnak arról, hogy a belső kontrollrendszert a jogszabályi előírásoknak megfelelően alakították-e ki és működtették-e, arra támaszkodva megvalósították-e a szabályszerű és hatékony erőforrás-gazdálkodáshoz szükséges követelmények számonkérését, ellenőrzését, illetve ezt elősegítendő biztosították-e a belső ellenőrzés szabályos működését. Az öntesztek kitöltésével az érintett intézmények a korrupciós veszélyek elleni védettségüket is tesztelhetik.

Az öntesztek kitöltése önkéntes, azt az Állami Számvevőszékhez megküldeni nem kell. Az ÁSZ öntesztjei segítségével nem csak a már ellenőrzöttek mérhetik fel saját helyzetüket, hanem a még nem ellenőrzött szervezetek számára is lehetőség adódik a „jó gyakorlatok” átvételére, a működés szabályozottságának és szabályszerűségének javítására.

Az ÁSZ öntesztjei a www.asz.hu/ontesztek oldalról tölthetők le.

Állami Számvevőszék

Megszakítás