Közös tanszéket alapít az ÁSZ és a Miskolci Egyetem

2015. 11. 10. 15:40
A közszféra teljesítményének mérését kutató, oktató közös tanszéket hoz létre 2015. november 10-én az Állami Számvevőszék és a Miskolci Egyetem. Az ÁSZ épületében 10 órakor kezdődő rendezvény sajtónyilvános.
A közszféra teljesítményének mérését kutató, oktató közös tanszéket hoz létre 2015. november 10-én az Állami Számvevőszék és a Miskolci Egyetem. Az ÁSZ épületében 10 órakor kezdődő rendezvény sajtónyilvános.
A megállapodás aláírásával olyan együttműködés veszi kezdetét, amelynek célja a „jó kormányzás” támogatása, a közpénzekkel hatékonyan és átláthatóan bánó közszolgálati tisztviselők képzése, ezáltal pedig hozzájárulás az állammenedzsment fejlesztéséhez.

A 2015. november 10-én, kedden 10:00-kor kezdődő sajtónyilvános rendezvényen részt vesz Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Prof. Dr. Torma András, a Miskolci Egyetem rektora, Veresné Dr. Somosi Mariann, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja, valamint Dr. Pulay Gyula, az Állami Számvevőszék igazgatója, a tanszék vezetője.

Kérjük, hogy az eseményen való részvételi szándékukat 2015. november 10-én, kedden 9.00 óráig a sajto@asz.hu e-mail címre jelezni szíveskedjenek.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az ÁSZ épületébe történő belépéshez személyi igazolvány, továbbá sajtóigazolvány, vagy munkáltatói megbízólevél szükséges. Ezek hiányában nem tudjuk biztosítani a belépést!